Az első részben bemutattam, milyen egy tömegszálláson az élet. Nos, azóta eltelt egy hét, azóta átkerültem Balatonkenesére, ahol csak a helyi strandokon illetve Akarattyán teljesítő hős Mícseknek van szállás fentartva. Itt egy családi ház van kibérelve, azaz csak a háznak egy szobája mert a többi helységben a tulajdonos és családtagjai élnek. Hogy mennyien azt nem tudom mert minden nap fedezek fel új arcokat.

Az, hogy ágynemű nincs már meg sem lepődtem (mint utóbb kiderűlt a főnökség nem kért a tulajtól), de nem volt egy csap ahol megmosakodhattam volna! Minezek után kiderült, hogy a strand, ahol dolgozom 6km-re, egy vonatmegállóra van a szállástól de nincs sem vonat sem busz, ami elvinne kezdési időre a strandomhoz. Andris megfejelte a legözelebbi falat de tudomlásulvette. Elindultam egy órával munkaidőm megkezdése elött és szakadó esőben legyalogoltam a távot oda s vissza. Telnek múlnak a napok, átkerültem a falu másik strandjára, itt van saját szobája a vízimentőnek. A szoba: Két retkes ágy (az egyiket megpróbáltam eltolni de a fejtámlája azonnal leszakadt), egy hűtő (folyik, óránként  kell felmosni), egy szekrény (nincsenek ajtók rajta, eltünt). A falakból kiálnak az elektromos kábelek, a kapcsolókon nincs burkolat, a négy neon lámpából csak egy ég, függöny nincs, a bejárati ajtó szorul.

Ezek ellenére is gondoltam majd itt elalszom esténkén. Bár ne tettem volna! Első reggelemen kelt az egyik takarító, hogy micsoda egetrendető, égbákiáltó bűntett az, amit itt tettem mert itt aztán senki nem alhat. De nem azért mert veszélyes lenne, hanem mert ezt kitalálta valaki és akkor az úgy van. Pláne ne egy vízimentő aludjon az elsősegély szobában! Csodálkoztam, de leszartam az öreget visszacsuktam az ajtót, elindultam, hogy rendberakjam magam mikor tokkal együtt kieset az egyik ablak(1mx70cm) rá a vállamra, végighúzva a jobb kezemet. Az üveg ripityára törött, szerencsére engem csak az ablakkeret talált el de minden még a mentéshez szükséges eszközök is csuma üvegszilánkosak lettek. Hamar falutalálkozó lett a szobában. Jött a kavarás, a szentségelés és Andris megfogadta, hogy bár még a beosztás szerint még van 15 nap a munkaidejéből ő felszáll az esti vonatra és elhúz a balatonról és soha vissza sem jön mint vmentő.