wécésfüzet

Nyaralás kérdés

Hello mindenki!

Mivel T mínusz hat nap múlva találkozunk, gondoltam ideje tisztázni néhány apró részletkérdést a nyaralással, vagyis inkább a két éjszakán és három napon át tartó dínomnánommal kapcsolatban.

1, Ha eddig halálra aggódtátok volna magatokat az előleggel kapcsolatban, ne tegyétek, mert megbeszéltem az ürgével, hogy nem kell előleget fizetnünk, ráérünk ott, helyben csengetni. Ennek oka, hogy mikor közöltem vele, hogy tkp. négy különböző helyről utalnánk a pénzt, azt mondta, hogy azt nem igazán tudja kezelni a rendszerük, meg egyébként is egyszerűbb. Szóval most úgy áll a dolog, hogy megígértem, hogy megyünk és elhitte.

2., Mikor találkozzunk? Mi ugye egyből oda megyünk, úgy kéne összehozni, hogy egyszerre érjünk oda... Én a minél előbb annál jobb verzió mellett vagyok, az én javaslatom mondjuk péntek dél. Így a fehérvári és a kaposvári szekció délelőtt le tud utazni, el tudja intézni a bevásárlást (lásd lejjebb), mi meg simán leérünk a sörrel a kezünkben:) Nektek ez így oké?

3, Kérdezte, hogy kérünk-e kaját. (Van egy olyan lehetőség, hogy a menzán tudunk ebédelni. Idemásolom amit írt ezzel kapcsolatban: 

"Az ellátás rendelésének lehetősége a következőképpen működik:
Vacsorára elfogadhatunk rendelést 12-ig, másnapra 19 óráig.

Kérdésem, hogy akkor most mi legyen a kajával? Bár csak csütörtökig látom az előrejelzést (addig kurva jó időt mond) én azt javaslom, hogy - ahogy eddig is - vegyünk közösen hozzávalókat a paprikáskrumlihoz, meg vigyen mindenki magának cuccot egy esti szalonnasütögetéshez. Ötszázé lehet bográcsot bérelni, ami egy főre leosztva nem túl egetrengető költség, (hasonlóan a paprikáskrumlihoz) meg ezek a közös főzések egyébként is "nagyon kellemes hangulatban szoktak telni"

Péntek este süthetnénk szalonnát, szombaton ebédre/vacsorára meg elkészíthetnénk a paprikás krumplit, amihez a következő dolgokat kellene közösen megvennünk.

Hozzávalók: 12 főre (vastaggal)

  • 6-8 db burgonya (x4= 40 db krumpli)
  • 2 nagy fej vöröshagyma (x4=8 nagy fej hagyma)
  • 4 pár virsli vagy 40 dkg lecsókolbász (16 pár debreceni, vagy virsli)
  • 20 dkg parasztkolbász (opcionális) (80 dkg parasztkolbász)
  • 1 db paradicsom (4 paradicsom)
  • 1 db  tv paprika(fehér) (4 db tv paprika)
  • piros paprika(csípős/édes nemes) (1-1 csomag édes és csípős paprika)
  • gulyáskrém (csípős/csemege) (1 db gulyáskrém)
  • só,bors, olaj, víz (1 cs. só, 1 csomag bors, 1 üveg olaj
  • esetleg egy kis füstölt szalonna
  • kenyér

Erre a receptre azt írják 2-3 főre elég, tehát néggyel kell felszorozni (az a mennyiség vastaggal van).

Ez így számításaim szerint (és egy igencsak takaros mennyiséggel számolva)

(5 kg krumli kb 500; pattanós virsli/debreceni kilója maximum 1000-1200 forint; 1 kg hagyma max 200 ft; fél kilo parasztkolbász kb 700 forint; 4 db paradicsom kb 200 ft, 4 db. paprika kb 200 ft, a fűszerek és az olaj pedig kb egy 1000-es, 2 kg kenyér a tescoban kb 300 + a bográcsbérlés 500)

EZ ÍGy ÖSSZESEN:  4800 ft-ra jön ki, ami 12 emberrel számolva, fejenként  360 Huf (+- 100forint) anyagi áldozatot követel. Ha veszünk savanyút akkor lesz az 400 is:)

Mit szóltok?

Annyi, hogy akkor ezeket a dolgokat azoknak kell megvennie, akik fehérvárról, a Tescoból, autóval mennek. Mi egyből Pestről mennénk Velencére mert (ahogy arra Andris rávilágított pénzben és időben sem járnánk túl jól, ha Fehérváron leszállnánk). Ha benne vagytok a közös főzésben, és bevállaljátok a bevásárlást, akkor azt jelezzétek. Ebben egyébként még nincsenek benne a szalonnasütéshez a hozzávalók, csak gondoltam azt mindenki vegye meg magának, mert nem mindenki bírja a tömény zsírt:)

A kaja elkészítéséhez szükség lesz: vágódeszkára, konyharuhára, 3-4 késre, 1-2 műanyagedényre, krumplihámozóra, + műanyag tányérokra és poharakra, evőeszközökre. (nem tudom mit hagytam ki...) Gondoltam ezeket feloszthatnánk, hogy ne egy ember cipeljen minden szart. Ki mit tud hozni? Én bevállalom a krumplihámozót és a konyharuhát:)   

Az is lehet, hogy nem mindenkit villanyoz fel a közös főzés gondolata. Aki ebből kivonná magát, az mindenképp jelezze, mert akkor azzal arányosan csökkentjük a mennyiséget is.

Köszönöm a figyelmet, várom a javaslatokat:)

puszi

E

 

loisz 42 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://wecesfuzet.blog.hu/api/trackback/id/tr701240350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Malp 2009.07.11. 14:55:04

Olá
Én is szeretnék minél előbb odaérni, DE, a dél az nem nagyon fog menni. Egyrészt azért mert ki akarom magam aludni, ti sem akarjátok, h nyűgös legyek ugye:P De ami még fontosabb a Zolinak még be kell mennie a céghez is. Másfél óra az út meg még Tescozás. Viszont ha Endréék elintézik a bevásárlást úgy már egyszerűbb is a dolog. Endre jöttök a nagykocsival? Hozzánk amúgy se fog beférni már egy fél kolibri sem, úgyhogy mindenképp azokat hozzátok kéne pakolni.
Sztem kaját ne kérjünk, inni megyünk nem enni. Ha tudok viszek, nagybátyám díjnyertes kolbászából, ne a szar boltit vegyük, ezt majd még megmondom. Arra nem emlékszem, ágynemű van, bélés v semmi?

loisz 2009.07.11. 15:09:38

@Malp: Oké, akkor sztem. beszéljétek meg ti, hogy mikorra tudtok legkorábban odaérni, aztán ahhoz igazodunk. (Mondjuk nem hiszem, hogy nagyon beleszakadnál egy korábbi kelésbe. Utána pihizhetnél a Velencei-tó partján;) )Meg ugye kérdés, hogy Krisztiék bevállaják-e a bevásárlást. Egyébként úgy tudom Réka is kocsival jön, szóval valószínűleg hozzá is férnek cuccok. Egyáltalán ki jön kocsival? Mert ha többen (és beférünk) akkor mi is mehetnénk onnan. Robika, király lenne ha hoznál kolbászt, az ugyanis a legnagyobb tétel a listán:)

loisz 2009.07.11. 15:10:54

@Malp: Ja ágynemű egyáltalán nincs. Csak asszem ilyen lópokróc, de abba se vagyok biztos. Ha van, akkor hozz hálózsákot, ha nincs, akkor 500 Huf az ágynemű bérlése/éj.

Malp 2009.07.11. 15:32:15

pffff, hülye vagy? 500 ft az két liter bor, akkor jó hogy viszek. Zoli meg a tetőn utazik:P:D

loisz 2009.07.11. 15:36:25

És az mikor derül ki, hogy ZOli hány óra felé utazik majd a tetőn?:))

endreandras 2009.07.12. 11:08:30

persze mi bevállaljuk a vásárlást, szerintem délre mi sem fogunk leérni, de kora délután remélem igen.
nem lenne jobb pörit főzni? ahhoz kevesebb alapanyag kell (Hús+ hagyma+ paprika+ kenyér) meg apróságok amit mindenki hoz otthonról.
kolbászt szalámit viszünk mi is.
szóval hidegételt mindenki hoz és összedobjuk esetleg a közösbe, a főzést meg megvesszük mi.
Piáról mindenki maga gondoskodik?

endreandras 2009.07.12. 11:10:42

mármint vegyük a piát is meg mi és majd velencén kifizetitek vagy mindenki otthon megveszi és hozza... kaposváriak szerintem meg tudják ezt oldani kocsival, de a pestről érkező vonatos kollégák? vagy ti is kocsival jöttök?

kriszpi 2009.07.12. 11:12:01

én akkor viszem a vágódeszkákat,a kést, a műanyagedényeket, tányérokat, poharakat meg veszünk tecsóban. még egyébként tuti van egy-két ilyen apróság, ha eszembe jut valami, azt is viszem! :D

kriszpi 2009.07.12. 11:23:40

jah!tegnap beszéltem Rékával, és mondta, hogy neki szombaton esküvőre kell mennie.
Most azon gondolkodik, hogy csak péntek éjjelre jön nyaralni, viszont kurvára lenne kedve szombaton is maradni.
A baj az, hogy megígérte nekik, hogy marad a lakodalmon is... Én próbáltam rádumálni, hogy ne maradjon lakzin, mert évente egyszer van ilyen közös progi.
Még nem döntött 100%osan, de sztem minket választ!Ha nem, akkor megint egy ember minusz..

veghzol 2009.07.12. 12:01:12

Hát még fogalmam sincsen, hogy hogy leszek pénteken ahogy tudunk megyünk. Délre szerintem tuti nem fogunk odaérni de kettő három körül szerintem már ott leszünk...

Kvazimir 2009.07.12. 12:07:49

Pesti részleg: mi a piát megvesszük itthon arra nincs gond, a pöri jó ötlet részünkról OK.

Kvazimir 2009.07.12. 12:10:10

Mi már délre le szeretnénk érni de még mi is egyeztetünk. Én már nagyin rápörögtem a bulira ugy. a vonaton ivás is tervben van. :)

kriszpi 2009.07.12. 12:11:20

egy- két tekercs wc papírt is hozzon mindenki az otthoni készletből!

kriszpi 2009.07.12. 12:17:23

egy kalapos partyhoz egyébként mit szólnátok? :D

kriszpi 2009.07.12. 12:21:58

fáklyákat ne vegyünk párat? szúnyogölő gyanánt... az kb összesen 1000 ft, szétosztva nem drága. ha mindenkinek okés, akkor veszünk.

Kvazimir 2009.07.12. 12:22:59

Rendicsek, arra úgyis lehet annyit inni mint a kefekötő:)
(E,A)Valószínű Sanyi is benne van, a Levynek meg becsempésszük a kajájába:)

kriszpi 2009.07.12. 12:26:41

4 karton ásványvíz? elég annyi? azt is megvesszük! :D teljesen rápörögtem a nyaralásra! folyamat kattogok, mi kellhet még :)

kriszpi 2009.07.12. 12:28:02

de nem szabad enni és inni előtte jópár órával meg közben sem... :D úgyhogy valami más módszer kell...

loisz 2009.07.12. 12:32:52

@kriszpi: Már én is akartam mondani a fáklyát. Szerintem, ja vegyetek lécci, múltkor is jó volt, csak Sanyi ne gyújtsa fel megint az összeset már első nap:).
Én akkor viszek: krumlihámozót, merőkanalat, konyharuhát, egy tekercs szilviát, mosogatószert, szivacsot. Én is viszek egy kisebb vágódeszkát,mert általában több dolgot kell ilyenkor vagdosni. Kést azt nem szeretnék a csomagomba, viszont egy kisebb bicskát viszek én is.Evőeszközt szerintem vigyen MINDENKI MAGÁNAK. Reggelit, ilyesmit akkor szintén mindenki magának intézze. Viszont a szalonna/virslisütés akkor okés péntek este? Kalap részemről is ok.

loisz 2009.07.12. 12:35:10

Ja, a pöri is okés, akkor a hozzávalókat intézzétek. van valami apróság, amit esetleg vigyünk mi?
A ZENÉVEL MI LESZ?
HAngfalak, laptop, stb. Ki hozza? CD-ét készítsetek!:)

loisz 2009.07.12. 12:40:15

@kriszpi: jajj tényleg!Jaja, vizet hozzatok mindenképp. Szerintünk elég a négy karton. Mi is nagyon várjuk már, tisztára transzban vagyunk:)ÉS KRSIZTI!A MEGŐRÜLŐS CD-ét SEMMI ESETRE SE HAGYD OTTHON!:)
Ja és még egy dolog. Szomorú hír: elhagytam Párizsban a fényképezőgépemet (vagyis asszem ellopták)Szóval ha szeretnétek megörökíteni néhány pillanatot, akkor hozzatok gépet...

Malp 2009.07.12. 12:46:22

Kalap, Kalap, Kalap, Kalap, Kalap, Kalap, Kalap, Kalap!
Pucér maraton! Pucér maraton! Pucér maraton! Pucér maraton!

Malp 2009.07.12. 12:49:35

fasznak kell négy karton ásványvíz, úgy is megmarad
viszont azért jó lenne mondjuk 3 mokkerre összedobni, az kb 500 fejenként

Malp 2009.07.12. 12:52:30

meg sztem is hozzon mindenki otthonról kis apróságot, egy hagyma, pár szem krumpli, egy csipet só:P

loisz 2009.07.12. 12:59:24

Amikor cuppog a kis szád Robika akkor jól fog esni az ásványvíz :)

Malp 2009.07.12. 13:16:48

Nem, akkor még egy sör fog jól esni!

endreandras 2009.07.12. 13:42:14

na akkor maradjon a paprikás krumpli anyagi okok miatt, mert a virsli pár százas a hús ezer felett.. és most skótok vagyunk ugyh legyen a pár százas ajánlat kiegészítve szalonnával kolbásszal amit otthonról hozunk...

loisz 2009.07.12. 13:58:58

@endreandras: Oké,maradjon a paprikás krumpli, csak írjátok meg pontsan, hogy milyen "apróságra" gondoltok, hogy vigyünk. Mert én szívesen viszek, csak nem tudom, hogy mire gondoltok pontosan, vagy hogy megoldjátok-e ti. A kolbászt a Robika említette, de nem mondta biztosra. Erről, van valami hír Robika? Még egyszer megkérdezem, lécci írjatok rá valamit, hogy akkor sütünk péntek este szalonnát, meg virslit, vagy sem? Azért kérdezem, mert ha nem akkor úgy viszünk "hidegélelmet" és nem viszek sütnivaló cuccokat. Szerintem király lenne ha sütögetnénk péntek este, de ha ti nem vagytok benne, akkor nem viszek hozzávalókat.
JA zenével mizu? HOz valaki felszerelést?
Köszi puszi

Malp 2009.07.12. 14:09:42

Esti sütögetést abszolút támogatom! zenét nem tudok vinni mert a laptopom és a hangfalaim is halottak. Egy rúd kolbászt tudok vinni, viszek szalcsit is, plusz süttetek megen csómó fini pogit mutterpajtással. Viszont lepkevadász felszerelést egyszerűen nem fogok tudni szerezni!

Levy 2009.07.12. 22:08:27

@Kvazimir: mit csempézel te a kayámba? rötyipapírt? :)

Levy 2009.07.12. 22:37:27

pesti vonatos kollégák: 8:43, 9:43 vagy 10:43kor indul vonat a déliből Velansziére, a menetidő gyárilag 1 óra kb. A kérdés: which one? (nálam nincs, de lehet másnál igen)...

Na akkor a fárasztó szóvicc után tessék szavazni, hogy mölikkel mennyünk.

Részemről a paprikás krumplit támogatom, de ezt a bevásárló csapatra bízom. A péntek esti sütögetésben is benne vagyok :)

Kriszpi: a fényképezőgéped meg ne sajnáld, VOLTÁL PÁRIZSBAN!!! :)

A táborhelyet a vasútállomástól könnyen megtaláljuk: kepfeltoltes.hu/090712/velence_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

loisz 2009.07.12. 22:43:11

@Levy: Nos, a valóban fárasztó szóvicc után, mi (Andris és Eszter) a 10:43-as verzióra szavazunk. Szerintem Sanyinak sem lesz ez ellen kifogása, bár sajnos nem tudom az új számát, így nem tudom leegyeztetni:(
(Ha valaki tudja, átküldhetné telefonon vagy e-mailen?)KÖszi
E

kriszpi 2009.07.13. 08:16:43

(Voltam Párizsban?... hm..nem is emlékszem. :D)

309164172 a sanyi uj száma.

Zenefelszerelést mi tudunk vinni.

loisz 2009.07.13. 08:35:43

@kriszpi: Igen, nagyon jól érezted magad, bár elég szar idő volt...Ugyanakkor kicsit szomorú vagy, mert te vagy az egyetlen ember, aki VOLT Párizsban, viszont NEM készült róla olyan kép, amin az Eiffel torony előtt állsz és vigyorogsz:)

endreandras 2009.07.13. 08:46:28

szerintem mi ebéd után zúzunk le azaz fél 1-1re...

loisz 2009.07.13. 08:57:35

@endreandras: ahogy néztem a vonatot kb. mi is akkorra érünk oda.

kriszpi 2009.07.13. 09:22:07

dugóhúzót is hozzon valaki. nekünk az nincs, csak 253 db sörnyitó (hála Petinek)

kriszpi 2009.07.13. 10:20:21

fél1-1re nem érünk le, mert még tescoba is kell menni... sztem 2re leszünk lent, ha minden jól megy...

endreandras 2009.07.13. 13:18:30

ha előtte való nap megvesszük a dolgokat, krumpli meg mindenféle cuccot, a romlandót felvisszük többit kocsiban hagyjuk, akkor le tudunk érni, 1re.. :)

Levy 2009.07.13. 22:19:49

@loisz: okáj, a kései indulás nekem is tetszetős, mivel előtte este éjfélig vagyok a szopodában :) Akkor daily player-udvar 10.15 körül? Csak azér' ennyire előtte, mer' jegyet is kell venni, no meg a sok ember miatt hamar megtelik a vonat.

h.sanyi 2009.07.14. 21:05:51

Nekem sajnos dolgom van még péntek délelőtt, de kettőre le tudok érni kb(ez a 12:43vonat). A vonatra természetesen a rég nem látott barátok közül ivótársakat keresek ,de ha mindenki lemegy előbb(10:45), egyedül is melegítek!:D:P

loisz 2009.07.14. 21:18:21

@Levy: oks!
10:15 - délinél találkozunk!!!
MÁr csak 3-at kell aludni:)Juhéjjjj!
süti beállítások módosítása