wécésfüzet

2012

Foton Öv

"A foton övvel a tudósok és asztrológusok éppen úgy foglalkoznak, mint a médiumi üzenetek.

1961-ben fedezték fel műholdak segítségével, hogy a Plejádok körül valami furcsa, aranyló energia felhő jelenik meg. 
Pontosan nem tudták definiálni, hogy mi ez, de az észrevehető volt, hogy határozottan közeledik a Naprendszer felé. Akármilyen megdöbbentő is, a NASA először kidolgozta a tervet a Foton öv felrobbantására, és állítólag tettek is erre kísérleteket. Ez tökéletesen kifejezi ezen csoport valódi szándékait, hatalmi gőgjét, és hamis mindenhatóság tudatát. Hamarosan azonban rá kellett döbbenniük, hogy a Foton övet nem tudják megsemmisíteni, és az határozottan, 
ellentmondást nem tűrve közeledik. 

A foton keletkezéséről, a fizika szintjén annyi elmondható, hogy amikor egy pozitron találkozik egy elektronnal, 
a másodperc töredéke alatt lenullázódik a töltésük, és a kiegyenlítődés pillanatában az anyag energiává, 
fotonná, fénnyé alakul át. 
Tulajdonképpen ez az abszolút Fény, ami a részecskék találkozásából született. 


1987 óta, sőt már az 1960-as évek óta számtalan tudományos munka és találgatás látott napvilágot arról, 
hogy vajon milyen lesz az, amikor a Naprendszerünk és a Föld találkozik ezzel a mezővel. 
Egyébként a Foton övvel való találkozás valóban hozhat kataklizmákat, mint ahogy a legutóbbi Oroszlán világkorszakhoz kötődik Atlantisz pusztulása is, és az azt követő Özönvíz, i.e. 10 800 körül. 
Tehát a Foton övbe való belépés, nem mindig kellemes, csupán felemelő átélés, 
de mindenképpen egy hihetetlen mély transzformáció. 
Lehetőség az emlékezésre, egy kvantum ugrás megélésére, 
amikor is egy egész civilizáció felemelkedhet a létspirálján egy magasabb szintre. 
A mi kollektív és egyéni rezgésszintünkön múlik, hogy ebből mit fogunk megélni. 
A tudósok az előrejelzéseikben sok olyan dolgot említenek, melyek részben már érzékelhetőek, csak talán finomabban,
és nem egy univerzális kataklizma jellegével. 
Arról beszélnek, hogy a szeizmikus aktivitás fokozódhat, vagyis földrengések, vulkán kitörések, 
nagyobb gyakorisággal várhatóak. Esetlegesen pólusváltás is történhet, és ezeket a jeleket valóban már mind tapasztaljuk is.

 
Ha a Nap lép be először a Foton övbe - mondták a tudósok -, akkor lehet, hogy 5-6 napra teljesen kialszik az égbolt fénye, 
és totális sötétség borul a Földre. Sőt bizonyos fokú lehűlés is elkezdődhet, ami akár egy átmeneti, kisebb fajta jégkorszakkal is felér majd. Utána pedig, az abszolút Fény sugárzó jelenléte lesz várható, szerintük. 


A Foton övbe való belépést egyébként több időpontra is jósolták. De abban minden kutató egyetértett, hogy 2012-ben már teljes bizonyossággal benne leszünk a Foton öv sugarában. 


Amitől a leginkább tartottak az volt, hogy az egész elektromos hálózat megbénul majd, hiszen a mi világunk az elektronok túlsúlyára épül. 
Az elektronok mozgása tartja életben a számítógépes rendszereket, az elektromos berendezéseket, a távközlést, a légi irányítást, és szinte minden területe a hétköznapok zavartalan működőképességének az elektromosságon múlik. 
Ezzel szemben a Foton öv lényege éppen egy pozitron túlsúly jelenléte. Tehát, valóban megalapozott az a gyanú, hogy ha egy ilyen pozitron túlsúly találkozik a világunk elektron többletével, akkor a két részecske találkozásakor egy rendkívüli kisülés, fényjelenség kíséretében a töltés lenullázódik, és az elektromos berendezések használhatatlanokká válnak.

Mindenesetre az bizonyos, hogy 2012. december 21. egy nagyon fontos időpillanat lesz, 
amikor számtalan kozmikus folyamat érkezik el a végpontjához. 
Egyrészt, ez lesz az a pillanat, amikor a Földbolygó a Plejádok, Alcyone csillaga körüli 25.920 éves keringési pályájának végpontjára érkezik. 
Ugyanebben a pillanatban, ezzel tökéletesen szinkron, a Plejádok egész csillagrendszere a Galaktikus központ körüli 225 millió éves keringési ciklusának végére ér, sőt az egész Tejút Galaxis is éppen abban a pillanatban jut majd el, 
egy ennél végtelenül hosszabb keringési pályája végpontjára a Nagy Központi Nap körül. 
Olyan ez, mintha egy különleges kozmikus spiráltánc záróakkordja hangzana fel a térben. 
De, ahogy a teremtés örök körforgásának rendjében, minden halálkapu egyben az újjászületés küszöbét is jelenti, 
úgy ez a jövőbeli pillanat az egész univerzum újjászületését is jelenti majd. 
Az élet nem vész el, csak átalakul, és ebben a folyamatban a Plejádok csillagrendszere, és vele együtt a Naprendszer, és természetesen a Földbolygó is újjászületik, és átlép egy új teremtő álom küszöbén. 


Ezért olyan hihetetlenül fontos az a fejlődési ciklus, amelyet be kell járnunk 2012-ig, és ezért érezhetjük, hogy rendkívüli és megismételhetetlen életet élünk most, amelyben tanúi, teremtői,sőt fényküldöttei is vagyunk ennek a kozmikus történésnek, melyre nem volt még példa a belátható történelmünkben.

Hartsa 1 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://wecesfuzet.blog.hu/api/trackback/id/tr601864586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Malp 2010.03.24. 11:03:45

Mily véletlen, hogy pont péntekre esik ez a dátum. Látom előre, az egész világon akkor éjjel, The Last Night partykat tartanak majd.
Hogyan éljük túl a világvégét-felszereléseket is fognak árulni tuti.
Biztos egy csomóan meg akarnak majd gazdagodni a hülye embereken.
Aztán ha mégis így lesz, hát megszívtuk:P
süti beállítások módosítása